Online Foglalás

Foglalja le asztalát, szállását, vagy rendezvénytermeink valamelyikét online

Mi is az a Csárda?

A szó és a fogalom is akkor alakult ki Magyarországon, amikor országunk török uralom alá került. Tehát a csárda török eredetű szavunk, fogalmunk. Eleinte jelentése egy kis útszéli viskót takart? Ahol az emberek megszállhattak estére (mivel ekkoriban nem voltak falvak, a városok pedig többnapi járóföldnyire voltak egymástól). A csárda nemcsak a tisztességes utazóknak, hanem a betyároknak is menedéket, szállást nyújtottak, ezért a hatóságok rossz szemmel néztek a csárdákra.

“Az áldott csárda merre van, Mely bús lovast és fáradt táltost, Jóval fogad és nyugtot ad”

Engedje meg, hogy Tóth Árpád szavaival köszöntsük a Kertész Csárda honlapján. Reméljük, minden információt megtalál itt éttermünkről, és kedvet kap hozzá, hogy személyesen is meglátogasson minket. Étel-különlegességeinket családias hangulatban fogyaszthatják el. Kínálatunkban a tradicionális magyar konyha mellett szemezgettünk az európai gasztronómia ízei közül is.

kertészcsárda_right

Kedves személyzet & kiszolgálás

Recepciónkon állunk rendelkezésükre, bármilyen kérdésük van.

kertészcsárda étterem

Kapacitásunk

Vendéglőnkben 80 fős klimatizált és egy 300 férőhelyes szintén klimatizált, légtisztítós külön terem kapott helyet. Emeleti különtermünkben 80 főig vállaljuk cégek üzleti és meeting megbeszélésének széleskörű, zavartalan lebonyolítását. Nagy szeretettel ajánljuk magunkat, ha esküvőhöz keresnek megfelelő helyszínt. Kérem, tekintse meg az Esküvő menüpontunkat.

Fogadónk, panziónk a 8. számú főút iszkaszentgyörgyi leágazásánál, Székesfehérvár koronázó városának határában található. Szobáink között találnak 2 ágyasat 8 db-ot (ágyak mérete 90×200), 3 ágyasat 2 db-ot ( ágyak mérete 90×200) és francia ágyasat 4 db-ot ( ágy mérete 160×200).  Turisztikai szempontból az ország közepe, a királyok városa, ami köztes út a Balaton és Budapest között. Számos látnivalóval kedveskedik az ide utazók számára a városunk.

Fogadónk, panziónk 14 klimatizált szobája  35 fő részére kínál csendes, nyugodt pihenést és szálláslehetőséget. NON-STOP nyitva tartással segítjük a megfáradt utazók állandó fogadását, valamint nagy szeretettel ajánljuk emeleti különtermünket, ahol 80 főig vállaljuk céges, üzleti és meeting megbeszélések széleskörű, zavartalan lebonyolítását.